Képzeljétek már el is telt egy tejes hónap mióta itt vagyok!
Erre az igazán drámai felismerésre pedig igazából csak akkor döbbentem rá, mikor október elsején befizettem az első lakbéremet. Ez idő alatt amúgy szépen lassan megérkezett az ősz Notre Dame-be is, de az idő múlása sokkal kézzelfoghatóbb pénzügyi szempontból. Valahogy érzed az ősz hajszálak megjelenését ahogy fizeted be a $100-osokat a tulajnak. Rém kellemetlen velejárója ez a felnőttkornak. Apropó, felnőttkor! Olyan érdekes változásokat vettem észre a viselkedésemben, amióta a magam lábára álltam, amit azelőtt soha. Például elkezdtem módszeresen gyűjtögetni az áruházak reklámújságjait, hogy megtaláljam, hogy hol olcsóbb a fagyasztott brokkoli vagy a paradicsom kilója (pardon, pound-ja). Mint egy igazi jóféle belvárosi kisnyugdíjas. Amúgy meg iszonyú sok időmet és energiámat emészti fel, hogy nap-nap után egészséges és tápláló ételeket készítsek magamnak, mert hát ketchupos rizsen is el lehet élni egy darabig, de az ember azért vágyik néha a változatosságra. Szóval egész kis házitündér lettem itt egy hónap leforgása alatt.
Amúgy meg az evés az egy dolog. Hogy mennyi energia szükséges egy lakás normális szinten tartásához, arra is csak akkor jön rá az ember, amikor elkezd egyedül élni. Például pár hete eltömődött a mosogató lefolyója, amit megpróbáltam egymagam kipucolni, de olyan büdös volt, hogy inkább feladtam a dolgot. No ennek az lett az eredménye, hogy egy hét után olyan elviselhetetlenné vált a szag, hogy az már nekem is sok volt. Szinte hallani lehetett ahogy a kis mikróbák csemegéznek a lefolyóban megrekedt tésztamaradványokon... Szóval, az lett a vége, hogy megemlítettem a házinéninek a dolgot, aki annyira komolyan vette a feladatot, hogy másnap egy konyhamalaccal tért vissza. Igen, egy konyhamalaccal. Ennek a pompás kis szerkezetnek a segítségével tudniillik akár egy teljes grillcsirkét is beletuszkolhatsz a lefolyóba, azt is könnyen emészthető pépes táplálékká alakítja a csatorna gyönge gyomrának. Hát nem csodás?
Másik igazán trükkös háztartási eszköz, amivel megint csak a nyugati kultúrában találkoztam, az a szárítógép. Először komoly fenntartásaim voltak vele szemben, mert otthon engem azzal rémisztgettek, hogy tönkreteszi a ruhákat és megeszi a zoknikat és az apróbb bugyikat. Hazugság! Igazán kedves kis szerkezet. Olyan meleg és pihe-puha lesz tőle a ruha, hogy a coccolino maci is megnyalná mind a négy mancsát utána.
No ezután a súlyosan terhelt személyiségre utaló bevezető után, ezzel a vidám XXI. századi őszi zsánerképpel oldanám fel a hangulatot.
Pózolj pagonyban
Mellesleg a legutóbb mintha azt ígértem volna nektek, hogy bemutatom itten kis életemnek színes szereplőit. Hát vágjunk bele akkor.
Magyarkák
Mondanom se kell egész kis magyar kommuna van itt Notre Dame-ben. Sokan az egyetemen dolgoznak vagy a doktorijukat csinálják és már családostul kitelepültek ide. Az itteni magyarokat én Nórán keresztül ismertem meg, aki nagyon képben van az itteni magyar közösségi hálóban. Nóra amúgy egyike annak a két magyar lánynak akiket még a kiutazás előtt ismertem meg és akiket szintén a Pázmány küldött ki ide. A helyzetük annyiban különbözik az enyémtől, hogy míg én tudományos munkatársként 0-24-ben a laborban dolgozok, ők az ún. ESTEEM programban vesznek részt, ami direkt természettudományos szakon végzett hallgatóknak nyújt egyfajta marketing/menedzsment képzést. Ergo: hogyan dobj piacra egy termtud terméket vagy hogyan csinálj start-up céget tudományos körökben stbstb. Szóval ilyen, meg ehhez hasonló hasznos dolgokat tanulnak, ha jól tudom. Amúgy Nórával és Helgával mondhatni sokszor összejárunk főzőcskézni, csevegni meg elég sokat segítettek nekem a kezdeti "settle down"-ban. Szóval ők igazi jóféle cimbik a javából.
Itt a finom káposzta!
A fenti képen egy jó hangulatú töltöttkáposztás-magyaros-klubdélután látható még az első hetem idejéből. Tőlem jobb kéz felé Papesz, aki itt csinálja a Phd-ját, mellette Helga az asztalfőn, tőle jobbra Nóra vigyorog, a legközelebb pedig Réka, Papesz barátnője (btw Papesznak mi az eredeti neve? Azért kommentbe valaki beírhatná, hogy ne kerüljek trébe...)
Helgával amúgy együtt szoktunk sportolni járni, ha épp úgy van. Itt például az úsziban nyomtunk egy selfie-t, mert annyira kemények vagyunk.
Helólányok
International
Idegen ajkú ismerőseim közül egy igazán jó pajtásra tettem szert idáig. Ő pedig Gongchen, a kínai fiú (én csak GC-nek hívom, mert eleinte könnyebb volt így megjegyezni a nevét). Szóval GC egy Phd student a laborban, aki nagyon rendezett és egészen figyelemreméltó munkamorállal rendelkezik. Ami viszont sokkal izgalmasabb a személyiségében, hogy rendkívül tájékozott a világ dolgaiban, rengeteget utazik (általában egyedül) és rengeteget beszél. Alig lehet leütni, ha egyszer elkezd magyarázni valamit, de ezt legalább mókásan csinálja (mellesleg elég jól beszél angolul, de ez már csak hab a tortán). Meg amitől GC igazán szimpatikus nekem, az az hogy talán ő az egyetlen olyan ember itt, akiről tudom, hogy érti az iróniát.
GC-vel, az ő lakótársával és egy másik labortárssal a múlt hét végén elmentünk kirándulni kicsit a Michigan-tóhoz, a Silver Beach Nemzeti Parkba, kihasználva a csodás kora őszi időt. Erről a kirándulásról rólam is megjelent néhány kompromittáló fotó facebook-on, de ide is mellékelek párat, mert az tényleg elég szipi-szupi-szuper szombat volt.
Oh, majd elfelejtettem! Ezekhez a képekhez mindenképp ajánlanék egy számot Paul McCartney Flaming Pie albumáról, ami szerintem nagyon tuti (no meg ezt az albumot hallgattuk a tó felé menet a kocsiban).
Most pedig jöjjenek a képek!
Jobbról balra: GC, Xiang - GC lakótársa, Danny - iszonyat kocka amcsi srác (azért kedves), és jómagam
Összebújtunk a fiúkkal kicsit
Composition
Ilyen lápos vidék volt ez
Én és a Lake Michigan (édesvizű!)
Danny és a Lake Michigan
Itten éppen észosztás folyik
Felületek1
Felületek2
Kislány a homokozóban
Nézd Toxi! Neked készítettem ezt a sirály üldözős képet (nekem most se sikerült egyet se megdobni a cipőmmel:( )
Belefutottunk egy sárkányeregetős népünnepélybe
Rozmárkodás a tóparton
Szinkronba nyomták az eregetést a sárkányos arcok
Rajtuk kívül amúgy még a laborban dolgozó senior kutatókka vagyok jóban, akik amúgy jófejek, de hát mindegyik családos, felnőtt életet él. Meg rajtuk keresztül még ismerek pár más fiatalt diákot is, de velük csak egyszer-egyszer találkozom, meg amúgy is elég nehéz összerántani a társaságot, mert mindenki baromi elfoglalt úgy általában.
Újdonság még, hogy elkezdtem egy amerikai kulturális kurzusra járni (ami amúgy elég hasznosnak bizonyul, mert részben a nyelvet is tanuljuk meg kulturális fejtágítást is kapunk. Meg egy elég vicci idős néni tartja, aki engem kísértetiesen Columbo-ra emlékeztet -> mindig a férjéről mesél) hetente kétszer, ahol lepacsiztam egy osztrák sráccal. Viszont róla még nem döntöttem el, hogy igazán jófej-e. Ráadásul meghívott egy sörözgetésre múlt héten, de arról is lecsúsztam, mert sokáig kellet bent maradnom a laborban...
Azt hiszem mára ennyi volt a mese-tarsolyban. Újdonság, hogy most e hónapban, meg talán a következőben is a tervek szerint új, állandó rovattal bővülnek a bejegyzések! Elöljáróban viszont csak annyit árulhatok el róla, hogy NAGYON CUKI lesz. Bizony. Addig viszont:
