Úgy alakult, hogy a bemelegítő poszt után megint elvesztettem a lelkesedésem. Meg alapszabály, hogy úgy nem szabad itt hagynom egy bejegyzést, hogy nem fejezem be. Ennek a vázlata is már bő egy hete hever az archívumban ahelyett, hogy egyből összeraktam volna. Micsoda egy kritikán aluli blogíró vagyok! No, de az van, hogy mindig elvonja valami a a figyelmemet. Például tegnap a földönkívüliekről hallgattam egy rádióbeszélgetést. Máskor meg szégyentelenül elsportoltam az időt ahelyett, hogy értékes blogírásra fordítottam volna. Mondjuk az azért volt jó, mert a kondiban a négy egymás mellett elhelyezett plazma tévén keresztül az amerikai médiának egy másik szegletébe is betekintést nyerhetek. Úgy látom, hogy már van tutira bevált válogatásuk, mert a repertoár a négy tévén kivétel nélkül mindig a következőképpen oszlik meg: (1) Egy hájas, hidrogénezett hajú bunkó körbezabálja Amerikát (valahogy ez a futógépen izzadva kifejezetten zavaró látvány), (2) CNN - avagy a szíriai borzalmak, (3) személyiség fejlesztő csatorna, szomorú sorsú emberekről. Ugyanitt már néztem prostik, papok és meleg cowboyok (???) sanyarú életéről szóló dokumentumfilmet. Végül pedig az elmaradhatatlan (4) amerikai football. Természetesen.
A lényegre ember!
Nagy a késztetés, hogy rögtön a a jelenbe ugorjak, de még ellenállok kicsit. Csak röviden: holnapután Hálaadás napi bulika lesz a kedves kollégákkal, ami igen-igen kecsegtetőnek ígérkezik, mert végre talán egy kis poharazgatásra is sor kerül. Gyerekek, mióta itt vagyok leginkább a péntek esti sörözgetések hiányoznak, de azok nagyon! Nagyon egészséges így az élet, de azért küldjetek nekem kicsit Toxival a Budapesti éjszakából. (Említettem már, hogy jön hozzám az Ünnepekre?? Azt hiszem ez egy kellemesen bizsergető találkozás lesz, ha értitek mire célzok (wink)).
No, de haladjunk most szépen sorban, ahogy megígértem a múltkor. Nehogy kimaradjon valami. Meg már a memóriakártyámról is törölni kéne a képeket, ezért jobb lenne szépen összerendezni és feltöltögetni ide, hogy az utókor is megcsodálhassa egyszer őket.
Így hát ugorjunk csak vissza szépen három héttel ezelőttre, amikor is Washington DC-be vetett a jószerencse. Ugyanis Dávid bátyóm épp a keleti parton járt el "üzleti ügyben", én meg két héttel előtte hirtelen felindulásból vettem egy repjegyet, hogy összegyűljünk egy testvéri ölelésre. No, meg gondoltam, hogy akkor már azt is megnézem mi van arrafelé. A last-minute jegyet meglepően olcsón vágták hozzám, bizonyára azért mert a repülőm nem Washington valamelyik menő repülőterére érkezett, hanem a szomszédos porfészek Baltimore-ba. Továbbá oda- is és visszafelé is, teljesen lehetetlen időben volt a felszállás, ami azt jelentette, hogy odafelé hajnali 4-kor kellett elindulnom a kis városomból, hogy Chicago-ban elérjem a csatlakozást, visszafelé pedig a teljes éjszakát Baltimore lepukkant termináljában töltöttem, ahol hideg volt, zaj volt és még körbe is porszívóztak.
Forrás: The Telegraph
Amúgy Washington remek volt! Dávidom két haverjával járta a nagyvilágot, az egyikőjüknek pedig lakása is volt a város szívében, így hát szállásra se volt gondom. Jól kijöttünk a fiúkákkal, otthoni dolgokról beszélgetni, magyarul, olyan érzés volt mint egy mély lélegzetnyi friss levegő. Meg jó volt belevetni magam a nagyvárosi éjszakai életbe. Már hiányzott. Sajnos viszont President Obamá-val most nem sikerült összehoznom egy találkát. Talán majd máskor.
No de mellékelek ide pár képet a fővárosról. Aztán majd sztorizgatok közben, ha eszembe jut valami.
1. Nézelődtünk a városban
Először is lőttem egy távolit a Kapitóliumról. Biztos ami biztos, én azt mondom
Az az igazság, hogy itt zászlókból tagadhatatlanul jól állnak
Úgy tűnik ez is mindig fel van állványozva mint az otthoni parlamento
Quiet please
2. Fürdőztünk a napsütésben
Házikó
3. Persze adtunk a kultúrának is
National Museum of the American Indian
Kifejezetten jó kis tárlat. Főleg amiatt, mert nem szépítenek, szórják a fejükre a homokot rendesen. Mondjuk van miért fogadkozni, mert azért öldökölték serényen szegény indiánkákat annak idején csak úgy a "civilizáció terjesztése" céljából (szerintem amúgy ők nem gondolták akkor, hogy civilizálatlanok lennének, de ez már egy másik kérdés). No meg a behurcolt himlő is tette a dolgát.
Balra: Amerika Angyala meghozza a fejlődést. Jobbra: egy kis indián bőrös életkép.
Hirshhorn Museum
Voltak érdekes részletek.
Csokiszobrok. Igen, csokoládéból
Egy modern művészeti alkotás
Első bátortalan szárnypróbálgatások a panorámafotó készítés területén
4. A szellemi táplálék után végre valami emészthető - avagy kalandozás a halpiacon
Dávid örül az osztrigáinak
Majd egy homárral emeli a tétet
Én pedig jumbo pondrókkal dicsértem a napot
Ha DC-be jártok a halpiacot ne hagyjátok ki! A fenti összeállítást $20-ért vettük magunkhoz, így az ember még azon is túlteszi magát ha a sirályszaros könyöklőn kell elfogyasztania a csemegét.
5. Napi random
Keresd a hibát a képen
https://www.youtube.com/watch?v=u5ZUshzhMtc
6. Just a little science, please
National Air and Space Museum
Golyóbisok
Ez a skylab engem felizgatott kicsit
Atomot a férgeknek!
Kommentár nélkül
United States Botanic Garden
Fű fa virág
Odamegyek lakni
Szimpatikus fiatalok
Random húsevő növényke
7. Kis Halloween-i összeállítás
Ilyenkor (is) megőrülnek az amerikaiak.
A láncfűrészes gyilkos gyanúsan ragadt
Én a teletabiktól kiskoromban is féltem (bár ez itt nem látszik)
8. Végül pedig pár giccses kép a legjavából
Csekkold az Obelisk-et
Csinos kis Kapitólium
Forrás: wral.com
BimmBummm Háhááá!!
!!!JÁTÉK!!!4!! Kapitólium és Fehérház robbantásos filmrészletek várok a kommentekbe. Az első három beküldő között értékes ajándékokat sorsolunk ki!
Pontosan egy hónap és egy hét bejegyzés-mentes időszakot szakítok meg most. Nagy a felelősség, nem tudom hol kezdjek neki, és nehezen tudom megint felvenni a virtuális történet fonalát. Arra gondoltam tehát, hogy főként a kalandos hétvégéimre áldoznám a drága karaktereket mert hétközben úgyis csak húzom az igát - és nyúzom az Icát -, és élem a kispolgári életemet a mi kis falunkban. Tehát az igahúzáson kívül egy izgalmasabb és egy kicsit kevésbé izgalmas - de annál érdekesebb! - kirándulással gazdagodott az októberem. El is kezdem hát az utóbbival, hogy gyorsan túlessünk a nehezén.
No úgy esett, hogy 2-3 hete, a hónap közepe táján meglátogattuk a szomszédos Shipshewana nevű - imádom ezt a nevet, olyan indiános (mint később kiderült az egyezés nem véletlen, mert a régi őslakosok főleg ezen a környéken rótták a vadászmezőket, csak a betörő európai kultúra és fekete himlő elől menekültek Texas környékére. Ezért Indiana államban gyakoriak az "egzotikusabb" helységnevek, mint Shipshewana, Mishawaka stb. - a szerk.) városba, ahol az egyik legnagyobb Amish közösség található Amerikában. Tudjátok, az Amish-ok, azok a szegény kis lúzerek, akik a XXI. században is még gyertyával világítanak és lovaskocsival járnak és úgy általában elutasítanak mindent, ami a modern civilizációval kapcsolatba hozható. És hogy mindezt miért? Az jó kérdés. Tudniillik nem túl beszédesek, ha az életmódjukról faggatja őket az ember. Legjobb tudásom szerint viszont az Amish egy német származású, protestáns közösség, amelynek tagjai a protestáns vallás puritánságát a végletekig fokozták, hogy így kerüljenek közelebb Istenhez és gyakoroljanak jobb, "igazabb" vallást. Hogy ebben mennyire van igazuk, azt döntse el mindenki maga. Azért szerintem ez a szigor a mai világban mégis csak kicsit erőltetett. Meg, hogy mi számít civilizációs vívmánynak és mi nem, az még nincs egyetemesen definiálva az Amish közösségen belül sem. Gondolom ezért fordulhat elő, hogy középkori ruhába öltözött család vígan falatozik a helyi Subway-ben, a jellemzően "tradícionális" ajándéküzletben csillámlódelfinszökőkút díszt lehet kapni és a bicikli nem tartozik a civilizáció modern vívmányai közé. Azért minden tiszteletem az övék; igazán nagy önmegtartóztatásra vall, ha valaki önként lemond a színes TV és az internet csodájáról, pusztán vallási meggyőződésből, úgy hogy nem is bántom szegényeket tovább. Viszont mi megkóstoltuk a helyi ízeket, ami önmagában is elég mókás volt, mert az itteni szokás szerint a húst, a köreteket, a levest egy-egy nagy tálban hozzák ki, amit a vendégek egymásközt adnak körbe az asztalnál. Olyan érzés volt mint otthon, Karácsonykor. Ezután sétáltunk egyet az őszi erdőben, távolról megnéztük a veteményeseket, aztán hazatértünk. Mindent összevetve azért jó kis nap volt. Készítettem pár képet a díszes társaságról és a naptárkészítő szakemberek figyelmébe ajánlható őszi tájról. Íme:
Fregó
Paci
Azért beférkőzik a civilizáció ide is, mint a "Good bye, Lenin"-ben
Bacon cheesburger
Gyerekek
Igen, ez a kis kalácsképű kislány én vagyok
A kezembe tartott zacskó tartalmából a következő alkotás született (csak hogy lássátok a néha-néha felszínre törő kreatív énemet):
No, de az van srácok, hogy megint elfáradtam a képek összeválogatásában, no meg az idő is nagyon elszaladt és félek, hogy holnap nyűgös és fáradt leszek a kialvatlanságtól. Úgyhogy egyezünk meg abban, hogy később majd beszámolok a másik kirándulásról és addig ti is izgultok kicsit, meg én is friss és üde leszek holnap. A következő posztban pedig szó lesz:
Baltimore-i repülőtéren töltött éjszakákról
Láncfűrészes gyilkosokról, tele-tabikról és egyéb állatfajtákról
Friss hírek érkeznek a Fehérházból
Éééés... Talán az első folytatásos cuki sorozat is kezdetét veszi végre!
Képzeljétek már el is telt egy tejes hónap mióta itt vagyok!
Erre az igazán drámai felismerésre pedig igazából csak akkor döbbentem rá, mikor október elsején befizettem az első lakbéremet. Ez idő alatt amúgy szépen lassan megérkezett az ősz Notre Dame-be is, de az idő múlása sokkal kézzelfoghatóbb pénzügyi szempontból. Valahogy érzed az ősz hajszálak megjelenését ahogy fizeted be a $100-osokat a tulajnak. Rém kellemetlen velejárója ez a felnőttkornak. Apropó, felnőttkor! Olyan érdekes változásokat vettem észre a viselkedésemben, amióta a magam lábára álltam, amit azelőtt soha. Például elkezdtem módszeresen gyűjtögetni az áruházak reklámújságjait, hogy megtaláljam, hogy hol olcsóbb a fagyasztott brokkoli vagy a paradicsom kilója (pardon, pound-ja). Mint egy igazi jóféle belvárosi kisnyugdíjas. Amúgy meg iszonyú sok időmet és energiámat emészti fel, hogy nap-nap után egészséges és tápláló ételeket készítsek magamnak, mert hát ketchupos rizsen is el lehet élni egy darabig, de az ember azért vágyik néha a változatosságra. Szóval egész kis házitündér lettem itt egy hónap leforgása alatt.
Amúgy meg az evés az egy dolog. Hogy mennyi energia szükséges egy lakás normális szinten tartásához, arra is csak akkor jön rá az ember, amikor elkezd egyedül élni. Például pár hete eltömődött a mosogató lefolyója, amit megpróbáltam egymagam kipucolni, de olyan büdös volt, hogy inkább feladtam a dolgot. No ennek az lett az eredménye, hogy egy hét után olyan elviselhetetlenné vált a szag, hogy az már nekem is sok volt. Szinte hallani lehetett ahogy a kis mikróbák csemegéznek a lefolyóban megrekedt tésztamaradványokon... Szóval, az lett a vége, hogy megemlítettem a házinéninek a dolgot, aki annyira komolyan vette a feladatot, hogy másnap egy konyhamalaccal tért vissza. Igen, egy konyhamalaccal. Ennek a pompás kis szerkezetnek a segítségével tudniillik akár egy teljes grillcsirkét is beletuszkolhatsz a lefolyóba, azt is könnyen emészthető pépes táplálékká alakítja a csatorna gyönge gyomrának. Hát nem csodás?
Másik igazán trükkös háztartási eszköz, amivel megint csak a nyugati kultúrában találkoztam, az a szárítógép. Először komoly fenntartásaim voltak vele szemben, mert otthon engem azzal rémisztgettek, hogy tönkreteszi a ruhákat és megeszi a zoknikat és az apróbb bugyikat. Hazugság! Igazán kedves kis szerkezet. Olyan meleg és pihe-puha lesz tőle a ruha, hogy a coccolino maci is megnyalná mind a négy mancsát utána.
No ezután a súlyosan terhelt személyiségre utaló bevezető után, ezzel a vidám XXI. századi őszi zsánerképpel oldanám fel a hangulatot.
Pózolj pagonyban
Mellesleg a legutóbb mintha azt ígértem volna nektek, hogy bemutatom itten kis életemnek színes szereplőit. Hát vágjunk bele akkor.
Magyarkák
Mondanom se kell egész kis magyar kommuna van itt Notre Dame-ben. Sokan az egyetemen dolgoznak vagy a doktorijukat csinálják és már családostul kitelepültek ide. Az itteni magyarokat én Nórán keresztül ismertem meg, aki nagyon képben van az itteni magyar közösségi hálóban. Nóra amúgy egyike annak a két magyar lánynak akiket még a kiutazás előtt ismertem meg és akiket szintén a Pázmány küldött ki ide. A helyzetük annyiban különbözik az enyémtől, hogy míg én tudományos munkatársként 0-24-ben a laborban dolgozok, ők az ún. ESTEEM programban vesznek részt, ami direkt természettudományos szakon végzett hallgatóknak nyújt egyfajta marketing/menedzsment képzést. Ergo: hogyan dobj piacra egy termtud terméket vagy hogyan csinálj start-up céget tudományos körökben stbstb. Szóval ilyen, meg ehhez hasonló hasznos dolgokat tanulnak, ha jól tudom. Amúgy Nórával és Helgával mondhatni sokszor összejárunk főzőcskézni, csevegni meg elég sokat segítettek nekem a kezdeti "settle down"-ban. Szóval ők igazi jóféle cimbik a javából.
Itt a finom káposzta!
A fenti képen egy jó hangulatú töltöttkáposztás-magyaros-klubdélután látható még az első hetem idejéből. Tőlem jobb kéz felé Papesz, aki itt csinálja a Phd-ját, mellette Helga az asztalfőn, tőle jobbra Nóra vigyorog, a legközelebb pedig Réka, Papesz barátnője (btw Papesznak mi az eredeti neve? Azért kommentbe valaki beírhatná, hogy ne kerüljek trébe...)
Helgával amúgy együtt szoktunk sportolni járni, ha épp úgy van. Itt például az úsziban nyomtunk egy selfie-t, mert annyira kemények vagyunk.
Helólányok
International
Idegen ajkú ismerőseim közül egy igazán jó pajtásra tettem szert idáig. Ő pedig Gongchen, a kínai fiú (én csak GC-nek hívom, mert eleinte könnyebb volt így megjegyezni a nevét). Szóval GC egy Phd student a laborban, aki nagyon rendezett és egészen figyelemreméltó munkamorállal rendelkezik. Ami viszont sokkal izgalmasabb a személyiségében, hogy rendkívül tájékozott a világ dolgaiban, rengeteget utazik (általában egyedül) és rengeteget beszél. Alig lehet leütni, ha egyszer elkezd magyarázni valamit, de ezt legalább mókásan csinálja (mellesleg elég jól beszél angolul, de ez már csak hab a tortán). Meg amitől GC igazán szimpatikus nekem, az az hogy talán ő az egyetlen olyan ember itt, akiről tudom, hogy érti az iróniát.
GC-vel, az ő lakótársával és egy másik labortárssal a múlt hét végén elmentünk kirándulni kicsit a Michigan-tóhoz, a Silver Beach Nemzeti Parkba, kihasználva a csodás kora őszi időt. Erről a kirándulásról rólam is megjelent néhány kompromittáló fotó facebook-on, de ide is mellékelek párat, mert az tényleg elég szipi-szupi-szuper szombat volt.
Oh, majd elfelejtettem! Ezekhez a képekhez mindenképp ajánlanék egy számot Paul McCartney Flaming Pie albumáról, ami szerintem nagyon tuti (no meg ezt az albumot hallgattuk a tó felé menet a kocsiban).
Most pedig jöjjenek a képek!
Jobbról balra: GC, Xiang - GC lakótársa, Danny - iszonyat kocka amcsi srác (azért kedves), és jómagam
Összebújtunk a fiúkkal kicsit
Composition
Ilyen lápos vidék volt ez
Én és a Lake Michigan (édesvizű!)
Danny és a Lake Michigan
Itten éppen észosztás folyik
Felületek1
Felületek2
Kislány a homokozóban
Nézd Toxi! Neked készítettem ezt a sirály üldözős képet (nekem most se sikerült egyet se megdobni a cipőmmel:( )
Belefutottunk egy sárkányeregetős népünnepélybe
Rozmárkodás a tóparton
Szinkronba nyomták az eregetést a sárkányos arcok
Rajtuk kívül amúgy még a laborban dolgozó senior kutatókka vagyok jóban, akik amúgy jófejek, de hát mindegyik családos, felnőtt életet él. Meg rajtuk keresztül még ismerek pár más fiatalt diákot is, de velük csak egyszer-egyszer találkozom, meg amúgy is elég nehéz összerántani a társaságot, mert mindenki baromi elfoglalt úgy általában.
Újdonság még, hogy elkezdtem egy amerikai kulturális kurzusra járni (ami amúgy elég hasznosnak bizonyul, mert részben a nyelvet is tanuljuk meg kulturális fejtágítást is kapunk. Meg egy elég vicci idős néni tartja, aki engem kísértetiesen Columbo-ra emlékeztet -> mindig a férjéről mesél) hetente kétszer, ahol lepacsiztam egy osztrák sráccal. Viszont róla még nem döntöttem el, hogy igazán jófej-e. Ráadásul meghívott egy sörözgetésre múlt héten, de arról is lecsúsztam, mert sokáig kellet bent maradnom a laborban...
Azt hiszem mára ennyi volt a mese-tarsolyban. Újdonság, hogy most e hónapban, meg talán a következőben is a tervek szerint új, állandó rovattal bővülnek a bejegyzések! Elöljáróban viszont csak annyit árulhatok el róla, hogy NAGYON CUKI lesz. Bizony. Addig viszont:
