Kisebb szünet után most újra jelentkezem friss híradásokkal az amerikai kontinensről. Eleinte úgy gondoltam ezt a blogot heti bejegyzésekkel fogom vezetni, felelősséggel. Azonban úgy alakult, hogy kissé összecsaptak a fejem felett a hullámok az elmúlt két hétben és ezt tetézte egy kellemes "harmadik heti levertség" is. Ez idő alatt pedig messze elkerült az ihlet és tartottam tőle, ha megírom ide minden búmat-bánatomat talán azt a maroknyi hűséges olvasót is elvesztem, akim még megmaradt e kemény időkben. No meg az is az igazsághoz tartozik, hogy egy hosszabb kihagyás után elég nehéz újra elindítani a verklit. Úgyhogy a továbbiakban igyekszem rendszeresen jelentkezni.
Mielőtt azonban bármibe is belekezdenék, itt jelzem, hogy tettem némi kiegészítést az előző bejegyzésembe, vagyis bővítettem és módosítottam az amerikai létformával kapcsolatos megállapításaimat, csak a rend kedvéért.
Ami viszont az előző listába sehova se illet bele - pedig jogos kérdés lenne -, hogy tulajdonképpen miért van itt az ételek nagy része felütve minimum kétszer annyi sóval mint ami amennyi az éppen kellemes lenne? Persze, többnyire magamnak főzök, de egyszerű ember lévén néha szeretem az egyszerű megoldásokat. Vagyis egyszer-egyszer azért én is bedobok egy laza sült krumplit a sarki burger kingben, de sajnos abban is csalódnom kellett. A konkurens üzletláncban még nem próbáltam a kolompárt, de ott is vannak fenntartásaim só-fronton. Plusz, voltam - az itt olyan nagyon menő - csirkeszárnyazóban, aminek az emésztőrendszeremre tett hatása felért egy tisztítókúráéval és aminek átélését a gimnáziumi olasztanárnőmnek sem kívánnám. Pedig őt tényleg nagyon nem szerettem. Szóval azt hiszem, lassan kezd végérvényesen elegem lenni az amerikai konyhából... Még az a szerencse, hogy a bevándorlókra ilyenkor is lehet számítani (például a mexikóiak eddig még soha sem okoztak csalódást).
Ami viszont az előző listába sehova se illet bele - pedig jogos kérdés lenne -, hogy tulajdonképpen miért van itt az ételek nagy része felütve minimum kétszer annyi sóval mint ami amennyi az éppen kellemes lenne? Persze, többnyire magamnak főzök, de egyszerű ember lévén néha szeretem az egyszerű megoldásokat. Vagyis egyszer-egyszer azért én is bedobok egy laza sült krumplit a sarki burger kingben, de sajnos abban is csalódnom kellett. A konkurens üzletláncban még nem próbáltam a kolompárt, de ott is vannak fenntartásaim só-fronton. Plusz, voltam - az itt olyan nagyon menő - csirkeszárnyazóban, aminek az emésztőrendszeremre tett hatása felért egy tisztítókúráéval és aminek átélését a gimnáziumi olasztanárnőmnek sem kívánnám. Pedig őt tényleg nagyon nem szerettem. Szóval azt hiszem, lassan kezd végérvényesen elegem lenni az amerikai konyhából... Még az a szerencse, hogy a bevándorlókra ilyenkor is lehet számítani (például a mexikóiak eddig még soha sem okoztak csalódást).
 |
| Összedobtam nektek gyorsan egy supersaltyt, mert sok a szabadidőm manapság |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése