https://www.youtube.com/watch?v=yiCcDMz6B00
Lassan azért eljutok arra a pontra, hogy nem számítgatom át mindig, hogy Pesten mennyi lehet az idő.
No, de akkor se hagyom, hogy ez egy szomorú bejegyzés legyen!
Inkább elmesélem - tucatjára is - kalandos utazásom részleteit.
Úgy történt, hogy az európai átszállás Varsóban volt, ami meglepően kellemes élményt szerzett nekem. Persze csak a repülőtéren voltam és mindössze egy bő másfél órát töltöttem ott, de így visszagondolva olyan emberléptékű és barátságos volt az a hely. Mondjuk be kell, hogy áruljam a lengyel LOT légitársaságot, mivel egy jó órát késtek a felszállással, ami igen kellemetlen láncreakciót indított be későbbi eseményekben. De erről majd később. Mondjuk azt is be kell vallani, hogy egy kisebb falu lélekszámát meghaladó embertömeg elhelyezése a hatalmas repülőben komoly szervezést igényelhetett. Majd legközelebb talán jobban fog menni.
Hozzáteszem, hogy a 10 órás repülőút alatt nem nagyon volt alkalmam unatkozni, mivel a személyi tévécskémen megszámlálhatatlan rom-kom movie volt, ami igazán ritkán megkapható ínyencség számomra és amiknek soha nem tudtam ellenállni. A repülőút vége felé viszont elkezdtem aggódni pöttyet a csúszás miatt, mert félő volt, hogy lekésem a south bend-i átszállást. Ezt jelleztem is a személyzetnek, így - talán, hogy megnyugodjak egy kicsit - átültetett az első osztályra. Ez a 10 perc a paradicsomban annyira nem nyugtatott meg, viszont, hogy ennek folytán én voltam, aki először leszállt Chicagoban a boeingről, az azért kellemesen bizsergető érzés volt. Azonban még így is, arra hogy átessek az Államokba való belépést kísérő teljes testes motozáson, a bőröndöm összeszedésén és a kisebb város méretű repülőtér átszelésén, mindössze 50 percem maradt hátra. Végül is a helyi lakosok együttműködése folytán sikerült feladni az amerikai mértékegységrendszer szerint immáron túlsúlyossá vált bőröndömet. Jómagam pedig 10 perc híján lekéstem az aznap esti járatot.
Nem tudom, hogy mindenki értette-e.
Ezért még egyszer:
A poggyászom South Bendben, én meg Chicagoban.
És még egyszer:
A poggyászom South Bendben, én meg Chicagoban.
(Huh, erről már megint egy filmes részlet jutott eszembe, de nem hagyom magam megzavarni. Azért remélem a HomeAlone mindenkinek megvan. Ugye értik).
No, de minden jó ha a vége jó: kaptam jegyet a másnap reggeli járatra ingyen és bérmentve és aztán South Bendben a poggyászommal is összefutottam. A kaland a kisebb kellemetlenségektől eltekintve arra legalább jó volt, hogy megtapasztalhattam, hogy Amerika nem csak a készételek, de még az iskolabuszok hazája is. Gyerekek, itt még egy puttó chicagói repülőtéri hostelnek is saját buszjárata van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése